Elhunyt Neil Armstrong

Neil Alden Armstrong (Wapakoneta (Ohio állam), 1930. augusztus 5. –) amerikai űrhajós, az első ember, aki egy idegen égitestre, a Holdra tette a lábát.
Armstrongot 82 éves korában érte a halál.
1949-1952 között haditengerészeti pilóta. 1955-ben a Purude Egyetemen repülőmérnöki diplomát szerzett. 1960-1962 között hét ízben repült az X–15 kísérleti rakéta-repülőgéppel, 60 kilométernél magasabbra emelkedve, 6400 kilométeres óránkénti sebességet érve el. Vadászpilóta volt a koreai háborúban. A NASA 1962. szeptember 17-től a szigorú orvosi vizsgálatok után kiválasztotta, a második amerikai csoportban kezdte meg űrhajóskiképzését. 8 napot, 13 órát és 59 percet töltött a világűrben. 1970. augusztus 1-jén vonult vissza az űrrepüléstől. 1971-től a Cincinnati Egyetem tanára lett. Gyémántkoszorús vitorlázórepülő.

1969 júliusában az Apollo-program keretében indították az Apollo–11-et, amelynek parancsnoka volt. Edwin Aldrinnal együtt 1969. július 20-án szállt le a Holdra. Korábban részt vett már egy Gemini küldetésen is. Tiszteletére az 1982 PC aszteroidát (6469 Armstrong), valamint a Hold túlsó oldalán egy 4 kilométer átmérőjű krátert neveztek el róla. Ugyancsak Armstrong űrhajós nevének részletét viseli az egyik olyan ásvány, amelyet az első holdraszállás űrhajósairól neveztek: az armalcolit.

No votes yet

Belépés

Hírek cimkefelhő:

Online felhasználók

Jelenleg 0 felhasználó és 68 vendég van a webhelyen.

Szülinaposaink:

Nobody is having their birthday soon.

Friss hozzászólások

Lazapipa QR

Valutaváltó

firefoxajanl.jpg

Pontos idő

RSS | Hírdetési ajánlatok | Csak cigi! Térdelj és szeress! Fejleszti és üzemelteti: Qsa Entertainment