Aktuális
A 2014-es világbajnokság előkészületei miatt több mint két évre bezár a világ egyik leghíresebb futballstadionja, a riói Maracana.
Az 1950-ben megnyílt stadiont - amely a tervek szerint a 2014-es vb-döntőnek is otthont ad - átszámítva 315 millió euróért újítják fel 2012 végéig. A nemzetközi szövetség előírásai alapján valamennyi bejáratot kicserélik, s a renoválás során tovább csökken az aréna kapacitása. A valaha 200 ezer nézőt befogadó létesítményben ma 88 ezren férnek el, ez hamarosan 83 ezerre módosul.
- Mi a közös a gyufaszálban és a nőben?
- Ha benedvesedik, ba....tod!
Ma nulla órától ismét megváltozott a forgalmi rend Budapesten a Károly körúton, mert a Budapest Szíve Program újabb szakaszához érkezett.
A Károly körút VII. kerületi oldala továbbra is munkaterület marad a Dohány utcától a Király utcáig, a Dohány utca és az Astoria közötti szakaszon azonban a forgalom ismét kétszer két sávon, a Károly körút mindkét oldalán haladhat.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
A mai napon a Moto2 futamán bukott japán versenyző Shoya Tomizawa a korházban 14óra 27 perckor belehalt sérüléseibe.
Egy félresikerült vírusadatbázis-frissítés miatt ezreknél jelentkeztek kékhalálok, lefagyások és programösszeomlások. Az ESET hamar kijavította a hibát.
Szeptember 2-án került ki a NOD32 5417-es frissítése, amely a keresőmotoron igyekezett javítani. A patch tartalmazott egy rejtett hibát, amely akkor vált élessé, amikor az 5418-as adatbázis-frissítés másnap rákerült a programokra. A hiba ezrek számára okozott kellemetlenségeket.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Ridley Scott letudta Robin Hoodot, és úgy tűnik, most már teljes figyelmét az új Alien filmre, azaz filmekre fordítja. A Nyolcadik utas: a Halál előzményét ugyanis rögvest két részben meséli el a 73 éves rendező, méghozzá a mai trendnek megfelelően 3D-ben. Scott sosem akart és nem is kérték fel, hogy készítsen folytatást a szériához, melyben szerinte egyetlen méltó utód van, az Aliens (A bolygó neve: Halál).
Kihúzták az Ötöslottó 35. heti nyerőszámait. Az előző héten nem volt telitalálatos szelvény az ötösön, ezen a héten pedig nettó 157 millió forint járt volna a telitalálatosért.
Az Ötöslottó nyerőszámai a 35. játékhéten emelkedő számsorrendben a következők: 15, 37, 46, 55, 59
Ezen a héten nem volt telitalálat, így az Ötöslottó jövő heti várható főnyereménye 250 millió forint.
Nyeremények:
5 találatos szelvény nem volt;
a 4 találatosokra, egyenként 1.435.095;
a 3 találatosokra 16.550;
a 2 találatosokra 1.310 forintot fizetnek.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Az év legfényesebb, talán szabad szemmel is látható üstököse lesz a 103P/Hartley 2, amely ebben az évszázadban már nem is kerül ennyire közel bolygónkhoz.Mint a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján olvasható, a Föld-súroló üstökösök csoportjába tartozó égitestet Malcolm Hartley brit asztrofizikus fedezte fel 1986. március 15-én.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Tovább
Közlemény!
A Lazapipa Rádió (és úgy általában, a Lazapipa Group és a Qsa Entertainment) szoros (bárcsak Soros lenne) médiapartneri megállapodást kötött a Miss Maffia Hungary - Alvilág Szépe c. kevéssé sablonos szépségverseny szervezőivel.
Fantomnyugdíjasok után nyomoznak Görögországban. A hatóságok arra próbálnak rájönni, hogy a gyanús esetek közül melyikben lehet szó csalásról. Szép számmal vannak ugyanis olyan magas korúak, akik papírjaik szerint betöltötték a 110. életévüket, és még mindig kapnak ellátást. A gyanú szerint azonban előfordulhat, hogy a nyugdíjas már rég elhunyt, családja azonban még felveszi a havi juttatást.
A növények képesek segítségül hívni ragadozó rovarokat, ha falánk hernyók támadnak rájuk - derítette ki egy nemzetközi kutatócsapat. Amikor a dohánynövényt megtámadják a dohányszender (Manduca sexta) hernyói, azok nyála kémiai változást idéz elő a növény által termelt illékony vegyületekben (GLV) - tudósít a BBC hírportál a Science című folyóiratban publikált tanulmányt ismertetve.
Nem mindennapi gasztronómiai fesztivált rendeznek évről évre egy szerbiai hegyvidéki falucskában, Ozremben: az idén ismét megtartották a hangzatos nevet viselő "herefőzési világbajnokságot". Az üstökben ilyenkor ízletes finomságok vagy éppenséggel gyomorforgató étkek rotyognak, attól függően, hogy kinek mi ízlik.
Bízik a gyógyulásban - mondta el Michael Douglas hollywoodi filmsztár David Letterman keddi tévéműsorában, amelynek nézőit megdöbbentette, amikor elárulta, hogy milyen előrehaladott állapotban diagnosztizálták torokdaganatát.
Bővebben!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
40 méterrel arrébb toltak egy fogadót Új-Zélandon, mert egy közúti alagút megépítésének útjában állt. Az épület 124 éves, a szigetországban műemléknek nyilvánították, ezért nem bontották le, hanem úgy döntöttek, hogy 2,5 millió új-zélandi dolláros költséggel feljebb tolják egy hegyoldalon.
Nagyjából 2-3 hónapig lehet még kapni a kiskereskedelmi üzletekben a hagyományos 75 wattos izzókat, ezt követően már csak energiatakarékos modellekkel lehet pótolni a hiányukat.




Friss hozzászólások
1 óra 4 perc
3 óra 56 perc
5 óra 40 perc
3 nap 20 óra
1 hét 37 perc
1 hét 38 perc
1 hét 16 óra
1 hét 1 nap
1 hét 2 nap
1 hét 2 nap